KÖSZÖNJÜK, MAGYARORSZÁG!

Célkitűzésünk, hogy segítő kezet nyújtsunk a munkalehetőség és jövedelem nélkül maradt előadóművészek és ezzel együtt a művészeti élményeket, programokat kényszerűen nélkülöző közösségeknek.

A művészet az élet újraindításának motorja!

Várjuk előadóművészek jelentkezését, akik színpadképes produkcióval rendelkeznek valamely megjelölt kategóriában és megfelelnek a kiírás feltételeinek.

A Köszönjük, Magyarország! programba befogadóhelyként is tud jelentkezni. Hozzon létre eseményt és adja meg, mely művészeti ágból várja az előadók jelentkezését!


A Magyarországon kihirdetett veszélyhelyzetre való tekintettel, az előadóművészek számára nem adottak a munkavégzés feltételei, melynek következményeként részben vagy teljes mértékben elesnek a megélhetésüket biztosító bevételektől.

A Köszönjük, Magyarország! program célja, hogy a pandémiás időszak elmúltával a hivatásos előadóművészek továbbra is aktív szereplői maradhassanak a kulturális életnek. Továbbá, hogy a program keretében megvalósuló produkciók által az újrainduló kulturális élet országszerte gyarapodhasson. A közönség pedig a tehetséges fiatal előadóművészekkel, illetve az ország neves előadóival egyaránt ingyenes feltételek mellett találkozhasson.

A program első része sikeresnek bizonyult, a tavaly nyári időszakban olyan kistelepülésekre is minőségi kulturális produkciók juthattak el, amilyenre korábban nem volt példa.

A Köszönjük, Magyarország! program folytatásában ötszázezer forintot igényelhetnek a munka nélkül maradt előadóművészek. Ezért cserébe az érintetteknek vállalniuk kell, hogy amint lehetséges, fellépnek országszerte.

Részletes programismertető

A Köszönjük, Magyarország! program felhívása itt érhető el:

További információ

Előadóművészek a produkció kategóriájának megfelelő e-mail címen érdeklődhetnek:
Táncművészet - tanc@koszonjukmagyarorszag.hu
Cirkuszművészet, Pantomimművészet - cirkusz@koszonjukmagyarorszag.hu
Zeneművészet - zene@koszonjukmagyarorszag.hu
Színházművészet - szinhaz@koszonjukmagyarorszag.hu

Általános kérdéseiket az info@koszonjukmagyarorszag.hu e-mail címre várjuk!

Vegyen részt a programban!

Regisztráljon felhasználói fiókot és adja be jelentkezését.